mail
mobil
fix
logo
Márkafüggetlen karosszériajavítás 1972-óta

Vigyázzon magára és a karosszériára! (2.)

A gépkocsivezetés felelősség. Felelősséggel tartozunk egymásért, magunkért, a másik autójáért. Éppen emiatt nem árt átgondolnunk, nincsenek-e olyan vezetési szokásaink, amikkel bajba sodorhatjuk magunkat vagy a többieket.

Előző írásunkban már elkezdtük a témát a legegyszerűbb közlekedési szabályokkal. Most ezt szeretnénk folytatni.

Figyelmesen!

A rohanó hétköznapokban mindannyiunkat rengeteg kihívás ér – és ez sajnos nem közhely, hanem tény. Rohanó tempóban élünk, sok területen akarjuk a maximumot nyújtani, összeegyeztetni karriert és családot, munkát és kikapcsolódást, és sorolhatnánk. Ez a hajszoltság látszik sajnos az utakon is. Nem tudunk mást tenni, mint tudatosan figyelni arra, hogy ha vezetünk – akkor a figyelmünk száz százalékosan a közlekedésre irányuljon. Bármilyen nehéz is. Nem véletlenül foglalkozik egyre több oktatóvideó a mobilozás, rádióhallgatás, sőt, autóban evés veszélyeire is. Karosszéria-műhelyünkben például több gépkocsit kellett azért rendbehoznunk, mert a sofőr az ivás vagy hamburger-evés közben nem tudott megfelelően reagálni egy nehéz helyzetre, és baleset lett a vége.

Hideg fejjel!

Nagyon sok közlekedési balesetet okoz az, hogy a sofőröket elragadják az indulataik. Egy pofátlan előzés, vagy ha bevágnak elénk, esetleg megpróbálnak leszorítani vagy bekiabálnak a letekert ablakon – mind-mind olyan szituáció, ami miatt egy pillanat alatt elboríthatja az agyunkat a lila köd. Ilyenkor nem szabad azonban kiengedni a dzsinnt a palackból! Mérgében az ember sokszor hoz olyan meggondolatlan, sőt, veszélyes döntést, aminek a következményei eszébe sem jutnak. Ha ilyen esetekben hagyjuk, hogy belerángassanak minket az „utcai harcba”, könnyen baleset, kórház, karosszéria-műhely vagy roncstelep lehet a vége.

Sávok? Nem véletlenül vannak ott!

Nagyon fontos minden autóvezetőnek tisztában lenni azzal, hogy melyik sávban közlekedik. Viccesen hangzik? Pedig egyáltalán nem az. A sávok közötti ide-oda cikázás, határozatlanul sodródó avagy imbolygó közlekedés, a felező-, sőt, záróvonalon történő autókázás sajnos egyáltalán nem ritka jelenség. Ez főleg autópályán, nagy sebesség mellett veszélyes dolog.

Előzés: Soha ne akadályozzuk!

Amikor felfokozódik a hangulat és az „utcai harcok” beindulnak, akkor a KRESZ és a józanság könnyen a kukában landol. Az előzés szándékos akadályozása azonban ön- és közveszélyes. Akkor is, ha úgy gondoljuk, a mögöttük lévő bőven átlépte a sebességhatárt vagy szemtelenül erőszakos. Ilyenkor kivágni valaki elé, legyező kormány-mozdulatokkal ijesztgetni vagy szándékosan gyorsítani életveszélyes. Ahogy mondani szoktuk: okosabb enged! Mindig megéri, elhihetik…

Megjelent: 149 alkalommal
Érdekességek
 
© 2015 - 2021 Balatoni kereskedelmi és szolgáltató Kft.